„A kérdés csak az, mennyi ideig bírja a testem, amit rá akarok erőszakolni”

„A kérdés csak az, mennyi ideig bírja a testem, amit rá akarok erőszakolni”

Édesapám 52 évesen halt meg. A boncolás megállapította, korábban két szívinfarktust is kihordott lábon. Minden bizonnyal a harmadik vitte el. Nagyjából 15 centi mély vízbe fulladt bele horgászás közben. Kértem a boncolóorvost, ne hazudjon, mondja el őszintén, mi történt. „Vizet találtunk a tüdejében, ami azt jelzi, életben lehetett még, amikor a szíve alighanem megint cserbenhagyta és hangtalanul lefordult a székéről. Mire a húsz méterrel mellette lévő másik pecás észrevette, és a segítségére sietett, már késő volt” – mondta.

Hogyan lesz az ember ultrafutó?

Apu szobafestő-mázolóként kereste a család számára a napi betevőt. 14 éves koromtól minden nyári szünetben ott dolgoztam mellette. Középiskolában asztalosnak tanultam, majd faipari mérnökként végeztem a főiskolán. A diplomamunkámat könnyűszerkezetes faházakból írtam, így kerültem ahhoz a céghez, ahol éveken át finn gerendaházakat építettem. Kvázi építésvezetőként dolgoztam. Kamionnal érkeztek a méretre szabott gerendák, amelyekből, úgy raktuk össze a faházakat, mint a legót. Mielőtt azonban nekiestünk volna, a lepakolás közben a tervrajzot a kezemben tartva készítettem a darabjegyzéket, és mutattam a kollégáknak, melyik elemet hova deponálják. Ha úgy tetszik én végeztem a legkevesebb fizikai munkát. Munka közben, után, szerettem enni, inni, ami meglátszott a termetemen. Tizenegy évvel ezelőtt még 95 kilót nyomtam és egyáltalán nem sportoltam.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Akkoriban a Flórián térhez közel, a Szentendrei út elején, a kardiológus orvostanhallgató lakótársammal osztoztunk egy lakáson. Egyszer elmeséltem neki édesapám történetét. Egyik szombat reggel megszólalt. „Figyelj, Zoli! Van rajtad súlyfelesleg bőven. Szív- és érrendszeri problémák fordultak elő a családban, valamit kellene mozognod, mert a nagy tespedésnek nem lesz jó vége!” „Jó, jó, de mit?” – feleltem. „Fussál, ússzál, vagy bringázzál! Mindjárt indulok kocogni a Margitszigetre, kezdetnek gyere velem egy körre!” „Mennyi az?” – kérdeztem. „Alig több, mint öt kilométer, 25 éves, egészséges fiatalembernek nem jelenthet problémát” – válaszolta. Gondoltam, nehogy már ne tudjak lefutni ennyit. Végül 38 perc alatt értem körbe. Mire az Árpád-hídon beértünk a szigetre, már úgy szenvedtem, mint malac a jégen. Másnap reggel a fejem búbjától a lábfejemig izomláz gyötört, alig tudtam kikelni az ágyból.

Ettől függetlenül nem ment el a kedvem, és mivel a futást, úszást, kerékpározást ajánlotta, úgy döntöttem, kézenfekvő, hogy kipróbálom mindhármat. 2009-ben jártunk ekkor. Az építőipart agyoncsapta a világválság, kevesebb munkám akadt, ami a fizetésemen is tátongó nyomot hagyott. Lelkileg mélypontra kerültem. Sportolással töltöttem a hirtelen megnőtt szabadidőmet, ez segített át a krízisen. Miközben monoton módon futottam, úsztam faltól falig, vagy éppen bringáztam, csökkent a stressz szintem és elfelejtettem minden bajomat.

Egyik nap kiszúrtam a Facebookon, hogy valamelyik ismerősöm teljesítette az Ironmant. „Ha neki ment, én is meg tudom csinálni!” – gondoltam. A 3,86 km úszás, a 180,25 km kerékpározás és a maratoni, a 42,195 km futás kellően nagy kihívásnak tűnt ahhoz, hogy azt mondjam rá: ok, ez kell legyen a cél.

Akkortól minden reggel 6-7 között úsztam, 7.30-tól dolgoztam, meló után bringa, vagy futás, vagy egymás után mindkettő következett. Hol a Margitszigeten róttam a köröket, hol ott, ahol éppen ért a munka. A futás a három közül a legkézenfekvőbb, legkönnyebben elérhető, mert nem mindenhol akadt uszoda, meg a kerékpárt sem tudtam mindig magammal vinni, ezért abban fejlődtem a legjobban. Két évvel később Nagyatádon 13 óra 28 perc alatt teljesítettem az első Ironmanemet. A hatodikat, egyben az utolsót 10 óra 52 perc alatt toltam le. Menet közben viszont megtanultam, a triatlon egy lyukas számot még elbír, kettőt már nem. Bringával emelkedőn sosem ment jól, a lejtőn meg féltem. Meglehet, apám halálának körülménye tudat alatt hatott rám, mert a vízben is komfortzónán kívül mozogtam. Ezért leálltam a triatlonnal és végleg kikötöttem a futás mellett.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ágymelegből felkelve indul a verseny

Október 24-én, Balatonalmádiban, a Wesselényi Strandnál nagyjából harminc induló állt a 24 órás országos bajnokságon rajtjánál. Férfiak, nők együtt, mind olyanok, akik keresik az extrém kihívást.

A verseny előtti nap viszonylag sokat, testsúly kilogrammonként tíz gramm tésztát, azaz szénhidrátot ettem. Ez 77 dkg. Emberes adag. Nem egy ültő helyemben fogyasztottam el, hanem a nap folyamán és vacsorára még rátoltam egy kis sós rizst. Mindezt éjszaka tök könnyen, gyorsan megemésztette a szervezetem. Reggel rögtön wc-n kezdtem, megszabadultam minden fölösleges súlytól, és üres gyomorral, de feltöltött szénhidrát háztartással álltam a rajtnál.

Az ultrafutók az edzéselméleti szakkönyvben leírttal ellentétben nem melegítenek egy métert sem. Ha kimész a 24 órás világbajnokságra, még a rajt előtt tíz perccel is földön mozdulatlanul fekvő, vastagon betakart sportolókat látsz. Azért bugyolálják be magukat, hogy a testük fűtésére se menjen el fölöslegesen az energia. Öt perccel a rajt előtt keltem fel én is. Nem ugrabugráltam, gimnasztikáztam, hanem kvázi ágymelegből felállva kezdtem el a versenyt, amikor reggel tíz órakor eldördült a startpisztoly.

Eredetileg Füredre, egy négy kilométeres körre tervezték az ob-t, de végül átvitték Almádiba egy kisebb, 1768 méteresre hitelesített körre. Az óraátállítás miatt vasárnap 9-ig kellett futni. A szabály szerint a 24 óra alatt bármit csinálhatsz, ehetsz, ihatsz, pihenhetsz, aludhatsz, sétálhatsz, amennyit akarsz, a lényeg, hogy a lehető legtöbb kört tedd meg két lábon. A chippel mért köröket a végén átszámolják kilométerré és méterré.

A 156 kör, a 277,484 km-es új országos csúcs megtételéhez nem igazán állhatsz le.

Nem is álltam többet nagyjából három percnél. Ez is szó szerint álló idő, amit 7-8 pisiléssel és egy cipőcserével hoztam össze. A cipőcsere úgy zajlik, mint a Forma-1-es kerékcsere. Kiraktak a pálya mellé egy széket, előtte guggolva várt a segítőm a két másik cipőmet fogva. Amikor odaértem a székhez, leültem, gyorsan lekapta a lábamról a keményebb talpú cipőt és felhúztuk az újat, a puhábbat. Mindezt 11 másodperc alatt, úgyhogy van még hova fejlődni az F1-hez képest.

Az atléták célja a minél energikusabb, az ultrafutóké a minél energiatakarékosabb futás. Utóbbinál pont az a lényeg, hogy mozgás közben az energia leadásodat a lehető legalacsonyabban tartsd úgy, hogy eközben a lehető legnagyobb sebességgel legyél képes minél hosszabb távot megtenni. Ezért nemhogy a pályaversenyzőkhöz, de még a maratoni futókhoz képest sincs lebegőfázisunk. A lábunkat alig emeljük el a talajtól, lényegében „csoszogunk”. Ezen a pályán azonban muszáj volt magasabbra emelnem a térdemet, avagy több energiát beletenni, mert majd 800 méteren keresztül egyenetlen térkövön futottunk, amely nem éppen a legoptimálisabb felület.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A tested minden rezdülését ellenőrizned kell

A rajt után még minden happy. A 100 km-es ob mezőnye velünk együtt indult, így az első nyolc órában sokan futottunk a körpályán. Köztük haladt több tanítványom is, tudtunk olykor szólni egymáshoz. Ilyenkor nem az élet nagy dolgairól folytatunk ádáz vitát, vagy éppen kisregényt mondunk fel egymásnak, csak egy-egy, a futással, vagy az állapotunkkal kapcsolatos lényeges mondatot ejtünk ki a szánkon. Elvileg lehetne bolyozni. Ha az előttem futó vákuumában haladnék, az nagyjából egy százaléknyi pluszt jelentene, ezúttal azonban nem akadt egyetlen olyan ember sem, akivel egy iramban, egymást segítve mehettem volna.

Futás közben kizárólag magamon jár az agyam, a Garmin-órámon ellenőrzöm a testem minden rezdülését. Ez mutatja a pillanatnyi és az átlagos pulzusszámomat, illetve azt, mióta futok. És a megtett távot, az átlagos és a pillanatnyi tempót, a teljes szintemelkedést, -csökkenést is kijelzi. Ezeket az adatokat folyamatosan ellenőrzöm, feldolgozom fejben. Számolgatok, következtetéseket vonok le. Pész Attila edzőmmel mindig készítünk versenytervet, amelyben megpróbáljuk megtippelni mikor mit érzek majd, hol tartok és a többi. A verseny előtt olyan jó formát mutattam, hogy ezúttal 280 kilométer teljesítésére írtunk tervet.

Az első száz kilométert 7 óra 55 perc alatt tettem meg, ami 4:43-4:45 közötti ezres átlagot jelent. 

Tíz óránál, amikor belegondolsz hol tartasz, elég megdöbbentő, hogy még tizennégy van vissza. Pedig ekkor az ember már elkezd fáradni, testileg is, mentálisan is. Ahogy halad előre a verseny, a szervezetedben mindenféle anyagcsere és egyéb problémák jelentkeznek, a folyton gyarapodó salakanyag elszállítása, és az emésztés is egyre nehezebb a keringés számára. Elfárad a szív is, ami abban nyilvánul meg, hogy a verseny első szakaszához képest többet kell dobbanjon ahhoz, hogy ugyanazt a mennyiségű oxigénnal teli vért átpumpálja az izmokon.

Ekkor kezdtem el jelentősebben lassulni. Ultrafutás közben nem az a lényeg, hogy tartsd a tempót, sőt, mint az atléták a pályaversenyeken még a végén fokozd is, hanem az, hogy optimális számon tartsd a pulzusszámodat. Ezért óhatatlan, hogy a 24 óra alatt egyenletesen lassul a tempód. Ha egyenletes sebességre törekednél, a pulzusszámod folyamatosan nőne, azaz, ha egyenletes pulzusszámot akarsz tartani, akkor lassítanod kell. E vezérelv mentén az öt perces átlagot 170 kilométerig tudtam tartani és csak utána csúsztam e fölé.

Összességében 135-ös átlagpulzussal és 5 perc 11 másodperces ezer méterenkénti átlagsebességgel futottam 24 órán keresztül. Edzőmmel tökéletesen számoltunk ki mindent, a 280-as célt mégsem értük el. Nem a keringésem okozta a problémát. A fájdalom.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Az ultrafutás képes megállítani az időt

Az a fránya térkő eléggé csúnyán szétverte a lábaimat. Vagy nem sikerült egyenletesen lerakni, vagy az idők folyamán süllyedt meg, domborodott ki egy-egy gyökér miatt a felülete. De mindegy is mi miatt, a problémát az okozta, hogy ezért kicsit magasabbra kellett emelnem a lában, mint normál esetben. A becsapódás mértéke viszont így nőtt. Az utolsó hat órában már úgy voltam vele, megelégszem az országos csúccsal, nem kell nekem ezt a 280 kilométeres álomhatárt áttörnöm, sőt, hallani sem akartam róla.

Hat órával a vége előtt már minden egyes lépésnél fogfájáshoz hasonló lüktetést éreztem a lábamban. Ha most belehelyeznének ugyanabba a siralmas állapotba, alighanem valamilyen cifra káromkodás csúszna ki a számon. Futás közben, az órák alatt egyre jobban elhasználódik a láb, és ezzel együtt egyre nagyobb a kínszenvedés, mégsem olyan feltűnő, mert hozzászokik az ember. Mivel tudod, hogy egyszer vége lesz, ezért beletörődsz ebbe az állapotba. Három óra három perccel a vége előtt ránéztem az órámra. „Úristen, még milyen sok van vissza!” – gondoltam. Érzésre öt perc múlva újra rápillantottam, de csak két perc telt el.

Ha valaki le akarja lassítani az időt, az fusson 24 órát egyhuzamban.

Másra nem maradt energiám, csak arra, hogy az órám segítségével körönként kiszámoljam, mennyivel kell menjek ahhoz, hogy meglegyen a rekord. Amikor éppen nem fejszámolást végeztem, sajnáltam, ostoroztam magam. Az általános vélekedés szerint, ha a sportoló elveszíti a pozitív hozzáállását és belegondol abba, mennyi van még vissza, főképp mennyire fáradt, fáj már az, amit csinál, annak kudarc, végső soron feladás a vége. Ilyenkor mégsem tudok lepkékkel teli virágos rétre gondolni, csak arra, ahogy viaskodok magammal.

Kénytelen vagyok szenvedni, mert azt a gondolatot nem lehet elhessegetni, hogy ott vagy a nyomorodban, miközben még egy rakás óra van vissza.

Azzal nyugtattam magam, hogy ebben az évben 365 nap van. Ebből a 365 napból ez a három óra a legfontosabb a sportkarrieremben. Azaz, ha ezt az három órát kibírom, úgy gyakorlatilag az egész évem nyer értelmet. Márpedig a 365 naphoz képest ez a három óra szinte semmi. Ráadásul minden megtett lépéssel, méterrel, körrel egyre kevesebb lesz. És már nem is a távolságot néztem, hanem az időt. Ha megyek még egy kört, újabb tíz perccel kevesebbet kell kibírnom.

Végül majdnem 1,3 kilométerrel futottam jobbat végül, mint Bódis Tamás tavalyi rekordja. Kimondva ez elég kevésnek tűnik, mégis, ezt a távolságot abban az állapotban mintegy kilenc perc alatt tettem meg.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Másfél kiló zsír

A rajtnál 77 kilót nyomtam, a verseny után 75,5-re fogytam. Hétfő reggel mégis 83 kilogrammot mutatott a mérleg. Olyan durván bevizesedtem, hogy mindkét karom, könyököm, térdhajlatom, még a szemeim is beödémásodtak. Zuhanyzásnál le szoktam guggolni, de másnap az sem ment, szinte szét akart nyílni a térdízületem, annyira feszült. Csúnyán elintézett a rossz talajú pálya.

A tényleg iszonyatosnak hangzó megtett távolság alatti relatív kis súlyvesztés annak köszönhető, hogy aki komolyan gondolja ezt a sportot, annak nagyon kell ismernie a szervezetét és patikamérlegen kell egyensúlyban tartani az energiamérlegét verseny alatt. Ha kevesebbet viszel be, elfogysz, ha többet, annak előbb utóbb hányás, vagy fosás a vége és azért fogysz el. A 24 órás futás energiamérlege nagyjából 21 ezer kalória. Ezalatt szinte minden szénhidrátot, cukrot, zsírt elégetsz.

A verseny alatt közel 15 liter folyadékot viszek be a szervezetembe, amely jelentős része ugyan izzadság, légzéspára és persze vizelet formájában távozik, mégis a lényeg, hogy összességében a szervezetem vízvesztesége jelentéktelen maradjon. A péntek este bevitt 77 dkg tészta és a sós rizs főleg a májban, az izomban raktározódik – ezt nevezzük glikogén raktáraknak – és nem tart ki sokáig. A leggyorsabban ezt a nagyjából 3000 kalóriát égettem el. További 6000 kalória szénhidrátot, elektrolitokat, ásványi anyagokat, mint nátrium klorid, azaz sót a verseny menete alatt, 47 előkészített 60 grammos csomag folyadék vagy zselé formájában viszek be. Félóránként iszom meg egyet és azért nem eszem rostosat, mert a rágása, emésztése több energiát visz el. Ráadásul, ha betolok mondjuk egy-egy banánt, az előbb-utóbb kikívánkozik az emberből. 1000 kalória elmegy izombontásból, a többi 11 ezer kalóriát kell zsírból fedezze a szervezetem. Mivel egy kiló zsír 8 ezer kalória, máris megkapjuk a 1,5 kiló fogyásom okát.

Az energiabevitelben a segítőm istápol. Neki sem könnyű: 5 perces futótempó közben éjszakai sötétben, amikor azt sem tudom már, hol vagyok, akkor is az előre megtervezett, leírt módon kell kezembe nyomnia félóránként a 60 grammos folyékony táplálékokat.

Az okosórája szerint 24 óra végére neki is összejött 40 kilométer mozgás csak abból, hogy ide-oda sétált…

Cél a világcsúcs

Az elmúlt években tizenkilenc alkalommal futottam 200 km fölötti távot. Az idei országos bajnokság volt a tizedik 24 órás versenyem. 2020 minden idők legdurvább éve, mert öt darab kétszáz kilométer feletti távot teljesítettem.

A januári 24 órás futószalagos világcsúcsom alkalmával 287 kilométert mutatott az óra. Az áprilisi privát Ultrabalatonon 221-et, míg a júniusi One way ticket runnak 241 km lett a vége. Utóbbi azért érdekes verseny, mert óránként kellett egy darab hétkilométeres kört lefutni. Az nyert, aki a legtovább bírta. Aki a fáradtságtól már nem ért be egy óra alatt, vagy egyéb ok miatt feladta, az értelemszerűen kiesett. Negyven perces 7 kilométerekre álltam be, utána befeküdtem a sátramba és fekve, betakarózva, izmaim melegségét megtartva frissítettem, bóbiskoltam 18 és fél percet. Eztán felkeltem odaálltam a rajthoz és kezdődött minden elölről. 33 és fél órát bírtam így ki Tihanyban, így immár ennek a versenyformának is én tartom az országos csúcsát. Október 4-én újra körbefutottam a Balatont, majd húsz napra rá Almádiban döntöttem meg a 24 órás országos csúcsot.

Nyilván felmerül a kérdés: meg lehet ebből a sportból élni? Nagyon nem.

A családomat az edzői tevékenységemből tartom fenn. Két éve végeztem testépítés és fitnessoktatóként, illetve személyi edzőként, azóta tolódik az építőipartól a sport felé a bevételi mérlegem azzal, hogy futókat készítek fel rövidebb, hosszabb távokra. Ma már inkább ezen van a hangsúly, mint az építőiparon, bár azt sem engedtem el végleg. Nem tehetem meg. Utóbbi területen már csak olyan munkákat vállalok, amire vagy ismerős kér meg, vagy az ismerős ismerősnek ajánl. November végén például Cseh Laci házát fogom kifesteni. Ha nem is vagyok annyira ismert, sikeres sportoló, mint ő, de az eredményeimre, különösen erre az országos csúcsra igazán büszke vagyok.

A célom, hogy jövő májusban, Temesváron, a 24 órás világbajnokságon megdöntsem a világcsúcsot. Ehhez 290 km felett kell teljesítenem. A mostani 5:11-es ezrekhez képest 4 perc 58 másodperces ezreket kell fussak átlagban. Ez 13 másodperc fejlődés ezer méterenként. A kérdés csak az, mennyi ideig bírja a testem, amit rá akarok erőszakolni. Az edzőmmel elérhetőnek tartjuk. Végül is állnom kell a sarat!

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Még mondják, hogy senki sem kíváncsi az ultrafutásra!

Télen gyakran edzek futópadon. Ilyenkor a direkt erre a célra kialakított kisszobánkban fejmagasságba felteszem a laptopomat, megnyomom a gombot, futok és közben háborús vagy történelmi filmet nézek. 2016-ban 12 órás világcsúcsot futottam padon, de 2019-ben megdöntötték. Ezután kerestek meg, hogy mi lenne, ha megpróbálnám visszahódítani. Úgy gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, megdöntöm a 12 órásat, de továbbfutok 24 óráig, hátha azt is sikerül megjavítanom. Vállalhatónak tűnt a 265 km. Elmentünk a Technogymbe, hogy kiválasszak egy futópadot. Jött az ember, és udvariasan megkérdezte: „Miben segíthetek?” „24 órás futópados világcsúcsot szeretnék futni, ahhoz keresek megfelelő gépet.” Elkerekedett a szeme, nézett rám, láttam az arcán, hogy „hú baszki, ez képtelenség, ez a faszi nem normális” . De azért csak megmutatta milyen padokból érdemes válogatnom. Kiválasztottam egyet és elvittük a Springday Health Clubba, amelyik biztosította a helyszínt és a világcsúcs elismertetéséhez az élő közvetítést.

 

16 órája nyomtam már, amikor  egyszer csak megjelent a technogymes ember. Immár azt láttam az arcán: baszki, ez tényleg megcsinálja. Így nézhetett a net, a Facebook előtt ülők többsége is. Új-Zélandtól Kínáig jöttek üzenetek, biztató szavak már futás közben is. Volt, hogy real time 40 ezren néztek egyszerre, ami több, mint a Bundesliga nézettsége a Sport televízióban.

 

Végül a 12 órás 153 km-es világcsúcsot 155-re, a 24 órásét 287 km-re javítottam. Ezt követően lettem népszerű, ismert ember a futók nemzetközi világában

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Forrás: 24.hu