Eddig nem látott videó alapján kér perújítást a Teréz körúti robbantásért elítélt férfi

Eddig nem látott videó alapján kér perújítást a Teréz körúti robbantásért elítélt férfi

Soha nem látott videót tett közzé az RTL a 2016-os Teréz körúti robbantásról, amelyben két rendőr életveszélyesen megsérült. A felvételen a térfigyelő kamera a Király utca és a nagykörút sarkát pásztázza a térfigyelő kamera, majd amint tovább fordul jobbra, rögzíti a robbanást.

Az RTL felidézi, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban előbb egy horgászsapkás férfit kerestek, majd egy hónapos hajtóvadászat után után elkaptak egy akkor 23 éves fiatalt, aki a későbbi jogerős ítélet szerint fél évvel korábban bombaalkatrészeket rendelt a neten, a DNS-ét pedig megtalálták a robbantás helyszínén. Őt 2019-ben jogerősen is életfogytiglanra ítélte a bíróság.

A vádlott akkor panaszt tett az ítélet ellen az Alkotmánybíróságon, de azt azóta sem bírálták el, most pedig az ügyvédjével együtt perújítást kérnek, részben az újonnan közzétett felvételekre hivatkozva. Szerintük ugyanis a pillanatokkal a robbanás előtt a zebrán feltűnő két férfi gyanúsan viselkedett, ahogy a robbanás után a kapualjból kiszaladó férfi is.

Az ügyvéd szerint az is furcsa, hogy a védence DNS-ét egy 36 méter hosszú, 1 méter széles egyenesben találták meg a helyszínen, miközben a robbanás erre az egyenesre merőlegesen történt. Az elítélt férfi édesapja szerint a fiát féligazságok és fikciók alapján ítélték el és még a magasságát sem vetették össze a körözött személyével.

Forrás: 24.hu