Épp most búcsúznak el a dalaiktól a világ legnagyobb zenészei, de remekül érzik magukat

Épp most búcsúznak el a dalaiktól a világ legnagyobb zenészei, de remekül érzik magukat

Ahogy kikerült az első karácsonyi dísz a bevásárlóközpontokba, ismét elindította téli hadjáratát Mariah Carey 1994-es dala, az All I Want for Christmas is You.

Vannak olyan üzletek, ahol figyelmeztetik a vásárlókat, hogy ne is számítsanak Carey slágerére, de a néhány kivételtől eltekintve inkább az látható, hogy valós társadalmi igényt elégít ki a dal, ráadásul ez az igény az utóbbi években kezdett még inkább megnőni. Mariah Carey dala 2019-ben – története során először – átvette a vezetést a Billboard Hot 100 élén, a brit Spotify-on a leghallgatottabb dal lett, egy évvel később pedig már az összes platformon ez lett a legtöbbet streamelt szám. Összességében a 11. legtöbbször eladott dal a világon. Egy vaskos fejezet lett a poptörténelemben, amiről itt írtunk.

Mariah Carey csak 2017-ig 60 millió dollárt (mintegy 20 milliárd forint) keresett az All I Want… jogdíjaiból, a dal tehát valódi fejőstehén, vagy – ha már karácsony – inkább fejős rénszarvas, amit elméletileg szívesen gondozna a tulajdonosa. Ennek ellenére a dal szerzője, Walter Afanasieff lemondott róla.

Korábban Carey és a zenész közösen birtokolták a dalt, de 2020 szeptemberében Afanasieff eladta az általa írt szerzemények katalógusát a Hipgnosis Songs Fundnak, így a részesedését is több Carey-slágerben. Kapott egy nagyobb összeget a jövőbeni jogdíjakért cserébe. A Hipgnosis akkor egy nagyobb üzlet keretében szerezte meg a szerző dalait, összesen 33 ezer szerzemény kiadási jogát vették meg a Kobalt Music kiadótól 323 millió dollárért.

Az All I Want for… mellett olyan számok jogait kaparintották meg, mint a Bailando a Paradisótól, de hozzájuk került Enrique Iglesias Hero című száma, a Halo Beyoncétől vagy a Love Shack a B-52’s-tól. Egyik dal sem kispályás, főleg olyan országokban, ahol valódi hívószó a retró.

Akár 25 évnyi jogdíjat kaphat egy zenész egy üzlettel

Nem tudni pontosan, hogy egyes esetekben mennyit fizettek az előadóknak, szerzőknek egy dalért vagy katalógusért, de egybehangzó források szerint a Hipgnosis nagyjából 15 évnyi jogdíjnak megfelelő összeget utal előre egy-egy előadónak. A Wall Street Journal szerint előfordul, hogy 20 évnyi összeggel győznek meg egy zenészt, a cég alapítója, Merck Mercuriadis pedig azt mondta a BBC-nek, hogy adókedvezménnyel sokan 25 évnyi összegnek megfelelő pénzt kapnak egy csapásra. Nem megerősített tény, de az eligazodásban segít, hogy a Variety értesülései szerint a Red Hot Chili Peppers 140 millió dollárért adta el a dalait a Hipgnosisnak tavaly májusban: az Under the Bridge-től a Californicationig mindent.

Merck Mercuriadis cége 2018-ban kezdte el rohamtempóban felvásárolni a legnagyobb előadók katalógusait, a kaliforniai zenekar életműve mellett megszerezték többek között a Soundgarden dalait, a több Justin Timberlake- és Missy Elliott-albumot jegyző Timbaland katalógusát, Neil Young és Whitney Houston életművének felét, Shakira közel 150 dalának jogát, de náluk vannak a Metallica Fekete albumának vagy Michael Bublé Grammy-díjas Call Me Irresponsible című lemezének jogai is – a lista pedig szinte napról napra bővül.

A Hipgnosis előretörése valódi felvásárlási lázat indított be, a többek között a Beatles vagy Lady Gaga dalainak szerzői jogaival is rendelkező Universal megszerezte például Bob Dylan teljes életművét, a becslések szerint több mint 300 millió dollárért, nagyjából ennyit fizetett a Shamrock nevű kockázatitőke-befektető alap is Taylor Swift dalaiért.

Nagyjából 100 millió dollárért vette meg a Concord Music Group az Imagine Dragons-dalok jogait, és ennyiért tette rá a kezét a Fleetwood Mac énekesnője, Stevie Nicks zenéinek 80 százalékára a Primery Wave, amely cég egyébként ugyanilyen arányban birtokolja Bob Marley dalait is. A Warner kiadó szintén nagyjából 100 millió dollárt fizethetett David Guetta dalainak a jogaiért, a BMG 150 millió dollárt adott a Mötley Crüe katalógusáért, és nagyjából 50-et Tina Turner komplett életművéért. Az egyik legfrissebb fejlemény, hogy Bruce Springsteen is értékesítette a dalainak jogait a Sonynak, a Billboard forrásai szerint nem kevesebb mint 500 millió dollárért.

Látható, hogy nincsenek nagyon műfaji korlátok, és az uralkodó zenei irányzatok sem befolyásolják, hogy épp kivel kötnek üzletet. A zeneipar pedig most a katalógus-felvásárlásról szól.

De mégis mi készteti az elméletileg kőgazdag hírességeket és dalszerzőiket, hogy pénzért lemondjanak a dalaikról, amelyekkel egyébként a vásárló később azt csinál, amit akar? Hisz hiába virít ott a nevük szerzőként, a szerződés szignózása után tehetetlenek lesznek.

A pandémia lelassította és felpörgette a piacot

Az egyik ok, hogy a koronavírus-járvány elég mostoha helyzetbe hozta a zenészeket, akiknek többek között a koncertbevételeikről is le kellett mondaniuk. A Forbesnak nyilatkozó szakértők becslése szerint az élőzenei iparág 5 milliárd dollárt bukott a járvány miatt. Szintén befolyásoló tényező, hogy az Egyesült Államokban jócskán megemelkedhetnek a magas jövedelmek után fizetendő adók, Joe Biden elnök nem tett le arról, hogy a társasági adót és a magas keresetűek egyéni adókulcsát is megemelje.

A legfőbb ok viszont pont a szerzői jogok problémája, ami már régóta egy feloldhatatlannak tűnő ellentétet okoz a dalszerzők és a kiadók között, ezt a feszültséget pedig még inkább fokozta a streaming erősödése.

A streaming igazából 2015 környékén vált valódi fenyegetéssé, 2017-ben aztán eljött a trónfosztás, ekkor történt meg először, hogy a streaming-bevételek meghaladták a CD- és bakeliteladásokat. A streamingből származó bevételek 2020-ban már 13,4 milliárd dollárra rúgtak, és ennek 10 százaléka a licenszbevételekből származott.

Ezek szép számok, de a dalszerzők a befolyt összegnek csak egy kis részét kapják meg:

a bevételek nagyjából 30 százaléka a szolgáltatóknál marad, körülbelül 55 százalék megy a kiadóknak, a maradék jut a szerző(k)nek. A rendszert kritizálók szerint ez súlyosan aránytalan, még akkor is, ha a CD-korszakhoz képest javulás tapasztalható. Korábban a gyártási, raktározási, szállítási és egyéb költségek miatt csak a bevétel 9–10 százaléka jutott el ahhoz, aki tulajdonképpen megalkotta a terméket, most körülbelül 15.

Ezek után nem meglepő, hogy még a legnagyobbak is örömmel adják el a jogaikat a várható bevétel sokszorosáért.

Az örökzöldek valóban értékállók

Az utóbbi években ráadásul egyes dalok esetében akkora szerzői háló alakult ki, hogy tényleg elaprózódhatnak a bevételek. A dalok közti kiélezett versenyben a szerzők már patikamérlegen kísérletezik ki a tökéletes dalokat, egyre többen állnak össze, hogy egyfajta popzenei Frankensteinként megalkossák „A Számot”. (Drake Nice For What című számának úgy volt 21 (!) szerzője, hogy egyébként egy Lauryn Hill-dal hangmintájára épült.)

A cégek azt üzenik, nem kell már görcsölni azon, hogy egy dal miként ütheti át a milliárdos hallgatottságot, vagy hogyan érhet el a lehető legszélesebb rétegekhez. Így az anyagi biztonság mellett művészi szabadságot is adhat egy üzlet, de ez csak a jövőbeli felvételek esetében számít, aki biztosra akar menni, az a régi, jól bevált slágereit adja el.

Így a pénz akkor is megvan, ha egy előadó népszerűsége váratlanul csökken, esetleg nullára redukálódik. A Mojo Music & Media 2020-ban szerezte meg Marilyn Manson 90-es években írt dalainak jogát, így a zenész bevétele biztosított annak ellenére, hogy a sorozatos botrányai miatt most megtippelni sem lehet, milyen lesz a jövője a zeneiparban. Egy Grammyt már biztosan elbukott.

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Marilyn Manson egy 2019-es fellépésén.

A zenészeknek tehát érdekük, hogy előnyös üzletet kössenek, de miért éri meg egy befektetőnek, hogy ósdi slágerekre adjon pénzt?

Sokan kritizálják Mercuriadist, hogy a piaci ár többszöröséért veszi meg a katalógusokat úgy, hogy semmi biztosíték nincs arra, hogy a dalok, amelyek sokszor 20–30 évesek, még több pénzt hoznak majd a jövőben. A cégvezér azzal érvel, hogy a klasszikus dalok olyanok, mint a jó bor, azaz évről évre nő az értékük, érdemes beléjük fektetni. A cég sikere jelzi: a Hipgnosis-vezér sikeresen győzte meg a befektetőket arról, az örökzöld dalok szerzői jogai hosszú távon is hasznot hozhatnak. Az alapító mondatait egyelőre az adatok is alátámasztják.

A járvány nem csak formailag határozta meg a zenefogyasztást, de a tartalmilag is befolyásolta, a pandémia okozta frusztráló őrületből sokan fordultak a régi, jól bevált kedvencekhez, mintegy menedéket keresve a világszerte pusztító ellenség elől. A 2020 és 2021 márciusa közötti üzleti évben a Hipgnosis klasszikus katalógusainak lejátszásai 18,4 százalékkal nőttek, az úgynevezett örökzöld slágereké viszont majdnem negyedével, 24,3 százalékkal emelkedtek.

És ha már szó volt az All I Want…-ról: Mariah Carey dalának egyeduralma is megtörhet, a Wham Last Christmas című száma tavaly először lett első a brit slágerlistán, azaz bőven van még potenciál a 36 éves dalban. A klasszikus vagy örökzöld slágerek garanciát jelentenek a befektetőknek, és nem csak azért, mert az emberek imádják ezeket a dalokat:

a slágerek esetében nem történhet meg, hogy egy váratlan piaci esemény, egy politikusi elszólás vagy valamilyen botrány miatt esik az értékük.

Ráadásul a 2020-as globális streaming-bevétel jelentős része olyan lejátszásokból származik, amelyeket a Facebookon, az Instagramon vagy a TikTokon indítottak el. Így a közösségi oldalak erősödésével maguk a daltulajdonosok is erősödnek.

Védik a szerzőket és a dalokat

A Hipgnosis befektetőit tehát nem nagyon kell győzködni, és a fentiek alapján látható, hogy a zenészek is jól járnak. Mercuriadis ráadásul igyekszik a szerzők lelkét is ápolni, vagy legalábbis képes ezt elhitetni. A cégvezető korábban az Iron Maiden, Elton John vagy a Guns N’ Roses menedzsere is volt, azaz közelebbről képes értelmezni a zenészek problémáit. Az alapító többször is elmondta, azért is dolgozik, hogy létrejöjjön egyfajta szakszervezet az Egyesült Államokban, olyan, mint például Hollywoodban a forgatókönyvíróké.

KMazur / WireImage for Conde Nast media group / Getty Images Merck Mercuriadis, Elton John és Richard D. Beckman.

Mercuriadis már ki is szemelte az elnököt, a One Direction frontemberét, Ryan Teddert, aki egyébként – a zenekarával ellentétben – nem a Hipgnosisnak, hanem a KKR-nek adta el a dalait, a cégvezető mégis benne gondolkodik. Egy ilyen szakszervezetre nagyon is szükség lenne, mivel a kiadók nem adják fel, és próbálják megállítani a folyamatot. A brit kiadók szövetsége, a BPI szerint nem kell változtatni a jól bevált rendszeren, ami szerintük előnyös az előadók számára. Mercuriadisnek volt egy csörtéje az amerikai zeneműkiadók szövetségének vezetőjével, David Israelite-tel is, amiért a lemezkiadók jóval magasabb arányban részesednek a befolyó pénzekből.

Többen azért is kritizálják Mercuriadist és a szerzőket, hogy az elméletileg magas hozzáadott értékkel bíró zeneszámokat egy olyan biankó termékké változtatják, amelyet bárki, bármikor felhasználhat bármire. Mercuriadis korábbi ügyfele, Elton John nyilatkozta pár hete, hogy nem tud elképzelni fájdalmasabb dolgot, mint hogy egy zenész tehetetlenül nézze, amint egy „idegen” azt csinál a dalaival, amit akar.

Mercuriadis azzal védekezik, hogy nem csak üzletileg, de erkölcsileg is helyes döntéseket akar hozni. Neil Younggal kapcsolatban például azt mondta, iránytű számára, hogy a zenész korábban mit vállalt el, vagy mire mondott nemet.

Bár a Hipgnosis jövője minden pozitív jel ellenére bizonytalan, mégis belefért, hogy Mercuriadis visszautasítson egy állítólag 1 millió dollárnál is magasabb ajánlatot a McDonald’stól, a cég a Eurythmics szinte minden létező élethelyzetben felhasználható számát, a Sweet Dreamst akarta volna használni, de a Hipgnosis nem kötött üzletet. Ridley Scott viszont örülhetett, A Gucci-ház című film előzetesében már használhatták a dalt, akárcsak a Blondie Heart Of Glass című számát, ami szintén a Hipgnosis tulajdona. Azért a McDonald’s is kapott valamit, méghozzá pont az All I Want for Christmast – a mostani karácsonyi időszakban ezt láthatjuk, hallhatjuk is.

Több mint 65 ezer dal már a Hipgnosisnál van

Mercuriadis mondatai tehát nem üres lózungok, de ha nem szólalna meg, akkor is beszédesek lennének a befektetői aktivitások vagy a cégének sikerét jelző számok. A Hipgnosis Songs Fund 2018 júliusában bekerült a londoni tőzsde fő piacára, 2019 novemberében már átkerült a fő piac prémium szegmensébe, 2020 márciusa óta pedig az FTSE 250 index része. 2021 novemberében sorra döntötték a csúcsokat a részvények. A Hipgnosis tőzsdei bemutatkozása óta 25 százalékkal emelkedett a papírjaik értéke. Jelzésértékű, hogy sok évnyi vívódás után mára a Universal is rászánta magát, hogy tőzsdére menjen.

Bár messze már az út eleje, a vége még nem nagyon látszik. A világ legnagyobb alternatív befektetési alapkezelő cége, a Blackstone tavaly októberben jelentette be, hogy egymilliárd dolláros szerződést kötött a Hipgnosisszal a zenei jogok megszerzésére és a katalógusok kezelésére, egyúttal tulajdonrészt is szerzett a cégben, így aztán hihetetlen mennyiségű dal és katalógus landolhat Mercuriadiséknál. Pedig már most is hatalmas a gyűjtemény, a 2021 szeptemberéig tartó 6 hónapos időszak után készült jelentés szerint

146 katalógus van a cégnél, összesen 65 413 dalból áll, amelyek összesített értéke már 2,55 milliárd dollár.

A Hipgnosis Songs Fund nettó bevétele is folyamatosan nő, a 2021. március 31-én végződő üzleti évben 66 százalékkal, 138,4 millió dollárra emelkedett, ez mintegy 35 millióval több mint az előző évben realizált eredmény.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy a Hipgnosis sikerre van ítélve, és a seregnyi más szereplő jelenléte és felvásárlási kedve is azt mutatja, hogy a dalok vagy katalógusok eladása lehet a jövő, vagy ha nem is, a dalszerzők évtizedes problémáira mindenképpen gyógyírt jelenthet. A prognózisok szerint a befektetők további több milliárd dollárt is szánhatnak a közeljövőben katalógusok felvásárlására, és a közelmúlt eseményei is azt mutatják, hogy nem lesz megállás. Bruce Springsteen hatalmas üzletéről már volt szó, de David Bowie teljes katalógusa is elkelt: a Warner a hírek szerint 250 millió dollárért szerezte meg a zenész hat évtizedet átölelő zenei katalógusát. Sting is előrehaladott tárgyalásokat folytat a dalainak értékesítéséről: a zenész akár 250 millió dollárt is kereshet, a hírek szerint a Universal és a Sony is kifizetne ennyit.

Forrás: 24.hu