Érdi tömegverekedés: elrendelte tizenkét ember letartóztatását a bíróság

Érdi tömegverekedés: elrendelte tizenkét ember letartóztatását a bíróság

Elrendelte tizenkét ember letartóztatását az érdi tömegverekedés ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap

– közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.

Az eljárás jelenlegi adatai szerint – egyelőre pontosan nem ismert okból – konfliktus alakult ki egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai között, akik távoli rokonságban állnak egymással. Csütörtök este az enyingi családból legalább 16 férfi megjelent egy érdi benzinkúton, hogy ott a másik család tagjaival erőszakosan rendezze a konfliktust. Mindkét család tagjai ütő-, szúró- és vágóeszközökkel felfegyverkezve mentek a helyszínre.

Az enyingi család tagjai négy kocsival beálltak a benzinkútra, majd az ötödik gépkocsi vezetője egy másik behajtón nagy sebességgel szintén odahajtott és szándékosan elütötte a másik család egyik tagját. A kocsi tolatás közben maga alá gyűrt egy másik férfit. Ezután a két család percekig verekedett, a magukkal vitt ütő- és szúróeszközöket is használták egymás ellen.

A konfliktus során az egyik gyanúsított egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik sértettet, aki meghalt. Rajta kívül a kölcsönös bántalmazás során a jelenlegi indítvány valamennyi gyanúsítottja megsérült – közölte a törvényszék.

Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, pénteken azt közölték: az összecsapásban egy ember elhunyt, ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek. Több embert csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítottak meg, egyet pedig emberöléssel.

A cselekmény több résztvevőjét még nem sikerült azonosítani, a konfliktus pontos okait sem lehetett még felderíteni, és egyelőre azt sem lehetett megállapítani, pontosan kik okozták azoknak a sérüléseit, akiknek letartóztatását az ügyben indítványozták. Így tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak – szabadlábra helyezésük esetén – tanúk befolyásolásával akadályoznák a bizonyítást – írták. bAz eset tisztázatlansága miatt attól is tartani kell, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén folytatnák az egymás között kialakult konfliktus erőszakos rendezését, és újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket követnének el egymás sérelmére.

A gyanúsítottak között vannak többszörösen büntetett előéletűek, akik ellen jelenleg is több büntetőeljárás folyik, esetükben a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Az emberöléssel gyanúsított személy esetében a cselekmény büntetési tétele és tisztázatlan személyi körülményei miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is.

Forrás: 24.hu