Ezt gondolták az önkielégítésről a Kádár-korban

Ezt gondolták az önkielégítésről a Kádár-korban

Idővel a Kádár-rendszer is felismerte, hogy a magyarok még mindig szeretik a szexet, és ezt bizony kezelni kell, azaz ellenőrzött keretek közé terelni az erről folyó disputát, vagyis beszélni kell róla. A pornó és a homoszexualitás kérdése továbbra is tabutéma volt, de megindult a felvilágosítás. Egy több kiadást is megért felvilágosító könyv például így fogalmaz: „A szűzhártya átszakításának legkíméletesebb módja az, ha megfelelő szerelmi előjáték után, az erotikus izgalom kellő fokán a nő a hátán fekszik, széttárja kissé felhúzott lábait, a férfi pedig fölötte, térdére és fél könyökére támaszkodva hímvesszőjét másik keze irányításával felülről a hüvely elülső fala irányában vezeti be” – írja Tóth Eszter Zsófia a Múlt-kor.hu-n „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben című cikkében.

A Tabuügyekről nyilvánosan Ranschburg Jenő arról írt – a lap hasábjain először, 1977-ben –, hogy a 14-15 éves fiúk önkielégítést végeznek, azonban sokuknak tévesen bűntudatuk van emiatt:

attól félnek, hogy hátgerincsorvadást kapnak tőle, vagy alkalmatlanok lesznek a nemi életre, ugyanis ezzel ijesztgetik őket.

Buda Béla hangsúlyozta, hogy a maszturbálás elítélése a valláserkölcsből következő tévtan volt, és nagy károkat okozott: „Sok ember életét keserítette meg, hogy szexuális feszültségének nem tudott ellenállni, és nagyon rossz lelkiismerettel, bűntudattal önkielégítést végzett. Az örömöt azután lelkiismeret-furdalás, önbizalom-csökkenés követte. Jött a fogadkozás: soha többet. A szándék egy ideig kitartott, de azután ismét erősebb lett a gerjedelem”.

A szerző úgy összegezte, hogy „az önkielégítés ártatlan dolog, és minél kevesebb problémát csinálunk belőle, annál észrevétlenebb és ártatlanabb marad”. Nem ugyanígy vélekedett a női maszturbációról dr. Veres Pál: még 1988-ban is úgy ítélte meg egy olvasói levélre adott válaszában, hogy a női önkielégítéssel a nők az orgazmus olyan magas fokát képesek elérni, amelyet „a természetes nemi kapcsolat nem képes megvalósítani, és természetes együttlétből aligha lesz később teljes a kielégülés”.

Forrás: 24.hu