Három testvér rabolt ki egy férfit Lajosmizsén

Három testvér rabolt ki egy férfit Lajosmizsén

Csoportosan elkövetett rablás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy fiatalkorú fiú és két testvére ellen, mert áprilisban körbevettek, majd kiraboltak egy férfit Lajosmizsén.

A testvérek egy parkban ültek, amikor észrevettek egy fiatalembert, aki arra kerékpározott. A fiatalkorú elhatározta, hogy megszerzi a fiatal értékeit, amit elmondott a testvéreinek is.

A fiatalkorú utána kiáltva megállította a biciklist. Ezután odaszaladt hozzá, majd követték a testvérei is, és közösen körbevették. A fiatalkorú először tüzet kért a fiataltól, majd el akarta kérni a telefonját és kerékpárját is, hogy „kipróbálja”.

A fiatalember ezt visszautasította, mire a fiatalkorú elkövető két kézzel megfogta a bicikli kormányát, s jobb lábával a kerékpár első kerekére lépett. Eközben az egyik testvér felemelte az ökölbe szorított kezét, hogy megfélemlítse a férfit, a másik testvér pedig szintén megragadta a kerékpár kormányát.

A férfi még ekkor sem engedte el a kerékpárt, a fiatalkorú ekkor megpróbálta elvenni tőle a telefonját is, de nem járt sikerrel. Ezután a fiatalkorú rángatni kezdte a kerékpár kormányát, a férfi pedig végül a túlerőtől való félelmében elengedte a járművet. A fiatalkorú fiú felpattant a kerékpárra és testvéreivel együtt elindultak.

A férfi ekkor utánuk indult és közölte, hogy értesíti a rendőrséget. Erre az egyik testvér visszafordult és fenyegetően azt mondta, hogy ne merjen ilyet tenni. A testvérek a rablással szerzett kerékpárt eladták az egyik ismerősüknek, akitől a rendőrök lefoglalták és visszaadták a sértettnek.

A járási ügyészség a fiatalkorú elkövetőre fiatalkorúaknak való fogházbüntetést, a felnőtt testvéreivel szemben pedig letöltendő börtönt indítványozott.

Forrás: 24.hu