Hiába van házad, ha az nem az otthonod

Hiába van házad, ha az nem az otthonod

A stop-motion technikával készülő animációk méltatlanul alulreprezentált termékei az animációs piacnak: az ultrarealisztikus Szimbák és CGI-törpék mindent elárasztó hullámán túl a fősodorba az utóbbi két évtizedben elsősorban Tim Burton (A halott menyasszony, Corelaine, Frankenweenie) vagy Wes Anderson (Fantasztikus Róka Úr, A kutyák szigete) által kerültek be filmek. Évről évre azért felbukkan néhány darab más alkotóktól is, mint az Életem cukkiniként, a Shaun, a bárány – A film, a Wallace és Gromit vagy épp A kis hercegből készített adaptáció, de jellemzően nem erre a technikára építenek a nagy stúdiók. Az idei év egyik legszebb darabját épp az a streamingszolgáltató rendelte be, amelynek kínálatában nincs is külön animációs almenü – bezzeg animés igen.

A Netflix 2020 elején jelentette be, hogy The House címen animációs antológiát készít stop-motion technikával, amely egy ház történetét mutatja be három különböző fejezetben. Másfél évvel később olyan neveket jelentettek be a karakterek eredeti hangjaként, mint Helena Bonham Carter, Miranda Richardson, Mia Goth vagy Paul Kaye, a tavaly év végén közreadott képek pedig egy rettentő bizarr, egyben szemet gyönyörködtető rémmesét ígértek ingatlanfejlesztő patkányokkal, tapétázó macskákkal és musicaltáncot járó férgekkel. A három, stílusában különálló, mégis koherens történetet négy rendező készítette: az elsőt egy belga páros, Emma de Swaef és Marc Roels, a középsőt a svéd animációs rendező, Niki Lindroth von Bahr, a befejezést pedig a mexikói-brit Paloma Baeza rendezte. Forgatókönyvét az az Enda Walsh írta, akinek a Éhséget is köszönhetjük, és aki elsősorban színházi darabokat ír. A csodálatos látványhoz az argentin zsenit, Gustavo Santaolallát kérték fel, hogy nyugtalanító, de kellőképp epikus zenével fesse alá a festményszerű kompozíciókat.

A magyarul Egy ház, három család címet kapó film központi karaktere nem túl meglepő módon a ház, amely évszázadokon átívelő történetében fogadja magába a kétségbeesett lelkeket, akik mind hajszolnak valamit: olyan álmokat, amelyek mindegyike végső soron a materiális javakhoz kötődik.

Bukásuk a konzumtársadalom maró kritikája, mindannyian a valódi értékeket sorolják másodlagos helyre a pénzhajhászással és a társadalmi ranggal szemben – még akkor is a tapétát simítják vissza a falra, amikor a világot elárasztó özönvíz már a ház küszöbét nyaldossa. A házét, amely mindhárom szereplő vágyainak netovábbja, ám egyikük számára sem igazi otthon.

A első felvonás a ház eredettörténete: a 19. század környékén járunk egy gazdag dinasztia elszegényedett családjában. Az apa, az anya és két gyermekük egy viskóban él, ahová a gazdag rokonok is csak azért teszik be a lábukat, hogy becsméreljenek mindent, amit látnak. Az apa féltve őrzött, drága családi bútordarabjai hirdetik csak a sötét sarokban, honnan csúsztak bele a szegénységbe, az egyébként szeretetben élő családra egyre inkább rányomja a bélyegét anyagi helyzetük miatt érzett szégyen és szomorúság. A mesékben pont ilyenkor szokott bekopogtatni az ördög, hogy fausti alkut kössön: a részegen az erdőben tántorgó apa így botlik be egy rejtélyes építészbe, aki kihagyhatatlan alkut kínál: tervez számukra egy kastélyt, ám régi életükről le kell mondaniuk. A gazdag múltat visszasíró szülőket azonnal lenyűgözi a palota, a házba bevezetett elektromosság, az ötfogásos vacsorák: az anyagi javak imádatára cserélik a szegény, de szeretetteljes otthonuk melegét, és hamarosan már csak bábuként működnek a titokzatos van Schoonbeek életnagyságú babaházában. Hiába öltöztetik őket hordhatatlan ruhákba, amelyekben még az ételt sem tudják felvágni, szó nélkül viselik, mert, mint az apa mondja: milyen modernek!

Netflix

A gyerekeket nem vonják bűvkörükbe a materiális javak, ők ennek megfelelően hangtalanul bolyonganak az állandóan átépülő, és rémeket is a falaik között tudó épületben. Szimbolikus a lépcső eltűnése: ahogy a szülők egyre inkább a fényűzés rabjai lesznek, úgy vesztik el a kapcsolatot gyerekeikkel, akiket meg sem hallanak. A három rész közül ez a legnyomasztóbb és egyben legrémisztőbb is: a ház falai közt horrorfilmszerű alakok tűnnek fel a semmiből, és a zombik módjára, madzagon rángatott szülők nemcsak gyermekeik képzeletében ijesztőek. Ehhez remekül passzolnak a nemezfigurák apró szemeikkel és állandóan rettegő tekintetükkel, ahogy a horrorisztikus ház megvalósítása is. Az ördögi alku viszont megtörhetetlen, így egy búskomor rémmese kerekedik a ház keletkezésének bemutatásából.

A második felvonás a jelenkorba ugrik: a házat ezúttal egy ingatlanfejlesztő patkány csinosítgatja, aki maga egy nyomorúságos kempingágyon alszik a pince sarkában, odafönt viszont igazi kacsalábon forgó, applikációk által vezérelt luxusbirodalmat épített ki, miközben gondolatban már költi is a házért kapott pénzt. A felújítást élete művének nevezi, közben a tévéből behallatszik, hogy odakint tombol a világválság, de ez őt nem akadályozza abban, hogy Egyiptomból rendelt padlóval és olasz márvánnyal szórja tele a házat. Közeleg élete legfontosabb napja, a nyílt nap, amikor jó pénzért adhat túl a házon, de némiképp keresztülhúzza számításait, hogy bogarak jelennek meg a házban. A hófehér luxusház belseje férgektől hemzseg, alapjaiban rohad, az elszánt patkány viszont minden erejével vívja szélmalomharcát. Hamarosan még nagyobb kártevőkkel akad dolga: az érdeklődőkkel, akik nem kívánnak távozni, de fizetni sem.

Netflix

Így omlik össze a patkány világa – ezt szemléltetendő még egy őrült musicalbetét is helyet kap benne egy csapatnyi lelkes féreg előadásában. Éles ugrás a nemezbábuk és a viktoriánus kort jól megidéző első rész után a steril és ultramodern házbelső, a teljesen más jellegű, antropomorf patkánybábok. Az egyre eszkalálódó őrület és az első rész vége is jó előre jelzi, hogy ijesztő alakok és sötét folyosók nélkül a vakítóan fehér konyhában is bekövetkezhet a bukás, Santaolalla zenéje pedig tökéletesen festi alá végül a katartikus káoszt a rész fináléjában.

A harmadik felvonásban a posztapokaliptikus jövőben már düledezik a ház, miután az özönvíz elmosta a civilizáció nagy részét. Patkányok után ezúttal macskák uralják házat, pontosabban csak próbálnák: Rosa, a ház örököse kétségbeesetten próbálja panzióként működtetni az egyre lepusztultabb ingatlant. Komoly tervei vannak a helyreállításra, szüleinek házát egyrészt régi dicső fényében akarja látni, másrészt pénzt akar keresni a szobák kiadásával. Az első bökkenő hamar kiderül: két lakója nem épp a főbérlők álma, egyikük hallal akar fizetni, másikuk furcsa kristályokkal. Ennél is nagyobb bajra derül fény, amikor láthatóvá válik, mi van az ablakon túl: a civilizációt elmosta az özönvíz, egyedül a ház áll egy darabka földön, minden oldalról egyre emelkedő vízáradattal. Rosa ennek ellenére hisztérikusan dolgozik, rengeteg energiát öl bele a sziszifuszi munkába az omladozó falakkal és a leszakadó tapétával, kiabál bérlőivel, és rájuk fogja, hogy a fizetés hiányában nem tudja felújíttatni a házat. Pedig ha képes lenne saját igényein kívül mást is észrevenni, látná, hogy a világban nemhogy villanyszerelő, de pénz sincs már igazán. Az állandóan az anyagi világ problémái miatt őrjöngő Rose-t ironikus módon épp az a három karakter próbálja józan belátásra bírni, akiket mélységesen lenéz komolytalanságuk miatt: a csellengő fiatal, az állandóan csakrákról magyarázó Jen, és a Tibetből hazatérő hippimacska, Cosmos. Épp ő mondja ki a Rosa számára csak zen maszlagnak tűnő tanulságot: a ház lelkét kell ápolni – anélkül csak egy rakás tégla és deszka az egész.

Netflix

Míg a legsötétebb jövőképet ez a rész festi, ez az egyetlen, amely pozitív és komolyabb nyomasztást nélkülöző befejezést kap – de mind közül épp ez lett a leggyengébb. Az idegösszeroppanás szélén álló macska története meglehetősen sovány és kidolgozatlan, nem ránt úgy be a történet, mint az első két fejezet esetében. Ennek megfelelően a katarzis is elmarad: szerencse, hogy abból már legalább egy, de inkább kettő is akadt korábban, ám épp a befejezése miatt marad némi keserű szájíz az Egy ház, három család láttán.

A ház generációktól függetlenül üldözi szélmalomharcba felnőtt szereplőit, míg a gyermeki ártatlanságot érintetlenül hagyja. A film finoman adagolt üzenete, hogy csak azok tudnak szabadulni – átvitt értelemben és szó szerint is –, akik képesek magukról levetni a mániákus fogyasztás, a társadalmi pozíció üldözése és a pénzsóvárgás béklyóit. Persze a kérdés, hogy lesz-e még egyáltalán hova menekülni, ha az anyagias világot elmossák a természet erői.

Egy ház, három család  (The House), 2022, 97 perc, Netflix. 24.hu: 7,5/10

Forrás: 24.hu