Nagyjából semmi nem stimmelt azzal a sofőrrel, akit baleset ért a 8-as főúton

Nagyjából semmi nem stimmelt azzal a sofőrrel, akit baleset ért a 8-as főúton

Szombaton délután közúti baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök a 8-as számú főúton, Iszkaszentgyörgy külterületén. A helyszíni szemle adatai alapján egy 21 éves nádasdladányi férfi autójával Csór felől a 7-es számú főút irányába közlekedett, amikor egy balra ívelő kanyarban az útpadkára hajtott, majd az úttestről lesodródva a vízelvezető árokba csapódott.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr

  • nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta, továbbá, hogy
  • az általa vezetett jármű műszaki érvényessége lejárt és
  • a gépkocsira nem kötöttek érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Az egyenruhások a férfit elfogását követően a rendőrkapitányságra előállították és szabálysértési őrizetbe vették – írta a Police.hu

Kiemelt kép: rendőrség

Forrás: 24.hu