Nem akarták felvenni a maszkot a repülőn – verekedés, majd letartóztatás lett a dolog vége

Nem akarták felvenni a maszkot a repülőn – verekedés, majd letartóztatás lett a dolog vége

Bár az egyik legfontosabb kiegészítő manapság, és az egyik legfontosabb kellék ahhoz, hogy megelőzzük a koronavírus tovább terjedését, sokan még mindig nem tudnak napirendre térni a maszkviselés felett. Ez valamilyen szinten érthető, hiszen soha nem kényszerültünk még arra, hogy ilyen hosszú időn keresztül, a semmiből minden nyilvános helyen maszkot kelljen hordani, mindezt ráadásul nyáron, a kánikulában.

A legtöbben persze csak szóban bosszankodnak, de vannak igazán nehéz esetek is, például az a két fiatalember, akiknek a balhéjáról az Independent számolt be.

Két brit férfi Amszterdamból akart Ibizára repülni a KLM légitársaság egyik gépével. A járványügyi intézkedések miatt az ő járataikon is kötelező a maszkviselés, amit szerencsére szinte minden utas betart.

Szinte, ugyanis a két (feltehetőleg ittas) brit férfi határozottan visszautasította, hogy felvegyék a maszkot, mindennek tetejében az utastársaikba is belekötöttek, verbálisan és fizikaliag is inzultálták őket.

Rövid, de annál intenzívebb dulakodás után – a többi utas segítségével – végül sikerült legyűrnie a két balhézó fiatalt a gép személyzetének, akik Ibizába érve át is adták őket a spanyol rendőröknek.

A videón egyébként jól látszik, hogy nem a brit turisták voltak az egyetlenek, akik nem viseltek maszkot a járaton.

Forrás: 24.hu