Nem közelítheti meg semmilyen katonai jármű az ukrán gabonát szállító hajókat

Nem közelítheti meg semmilyen katonai jármű az ukrán gabonát szállító hajókat

Nyilvánosságra hozták hétfőn az ukrajnai gabonexport céljára létrehozott fekete-tengeri folyosóval kapcsolatos szabályokat, melyek értelmében például tíz tengeri mérföldes körzetben semmilyen katonai jármű nem közelítheti meg a hajókat.

Az ukrán gabonaexport újbóli elindításáról szóló megállapodás kitér a Boszporuszon keresztül közlekedő hajók biztonságára is, amelyet a török, orosz és ukrán hadsereg, valamint az ENSZ képviselői alkotta közös koordinációs központ (JCC) felügyel, írja az MTI.

A végleges megegyezés szerint a JCC folyamatosan tájékoztatja a gabonaszállításban részt vevő feleket a hajók pontos tartózkodási helyéről és útvonaláról, így mind az orosz, mind az ukrán, mind pedig a török katonaság óvni tudja azokat, és biztosítani tudják a tíz tengeri mérföldes (18,5 kilométer) biztonsági zónát a hajóknak a humanitárius tengeri folyósó mentén.

A résztvevők semmilyen támadást nem mérhetnek sem kereskedelmi vagy más civil hajókra, sem pedig a jelen kezdeményezésben érintett kikötőkre

– olvasható a dokumentumban.

Oroszország és Ukrajna egyaránt a világ legjelentősebb gabonaexportőrei közé tartozik. Az ukrajnai háború februári kezdete óta az ukrán gabona fekete-tengeri exportja megbénult, ami az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint mintegy 47 millió ember akut éhezését okozta már eddig is világszerte. A gabonaexport újraindításáról a múlt hónapban az ENSZ és Törökország közvetítésével született megállapodás.

Forrás: 24.hu