Orbánék a választás ellenére a tavaszi ülésszakra tervezik a 2023-as költségvetés elfogadását

Orbánék a választás ellenére a tavaszi ülésszakra tervezik a 2023-as költségvetés elfogadását

Szerdán megküldte a kormány az országgyűlés 2022-es tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját Kövér László házelnöknek.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által szignált dokumentumból az derül ki, hogy választásokkal terhelt hetekre nem terveznek túl sok programot a képviselők számára. A programban összesen két törvény szerepel, azt a kettő viszont már választások utánra prognosztizálják.

A dokumentum szerint ugyanis a kormány azt tervezi, hogy a Pénzügyminisztérium közvetlenül 2022-es országgyűlési választás után, májusban nyújtja majd be az ország 2023. évi központi költségvetését, illetve a költségvetést megalapozó törvényt, amit júniusban már el is fogadhatnak majd.

A parlament tavaszi ülésszaka hivatalosan júniusig tart.

Forrás: 24.hu