Parkinson-kórral diagnosztizálták Lars von Triert, jelentette be a dán rendező produkciós cége, a Zentropa. Közleményükben azt írják, a diagnózis miatt a 66 éves Von Trier kevés interjút fog adni a legújabb projektje, a 1990-es évekbeli kultikus tévésorozata, a Birodalom 3. évadának indulása előtt. A sorozat harmadik évadát a Velencei Filmfesztiválon mutatják be augusztus 31-én, 25 évvel az utolsó, 1997-ben sugárzott rész után.
A közleményből kiderül az is, hogy a rendező jó hangulatban van, és kezelést kap.
Trier Dánia egyik legkedveltebb és legvitatottabb kortárs rendezője. Közel négy évtizede a cannes-i filmfesztivál állandó szereplője: kilenc filmjét mutatták be a versenyben.
A filmrendező kapcsolata Cannes-nal 2011-ben hirtelen megszakadt, amikor a Melankólia című filmje sajtótájékoztatóján provokatív megjegyzéseket tett, és kijelentette, hogy „náci vagyok” és érti Hitlert. Kijelentései miatt közel egy évtizedre kitiltották a fesztiválról.
2018-ban tért vissza A ház, amelyet Jack épített című filmjével.
Forrás: 24.hu